Üdv!
Egyszer volt…a dorogi németség története…
Bár nagyon szerettem és a mai napig szeretem a történelmet, mégis el kellet telni vagy 40 évnek az életemből, hogy Dorog történelmével mélyebben megismerkedjek. Szerintem nagy hiányossága a közoktatásnak, hogy a helyismeret nem kap elég nagy szerepet a gyerekek oktatásában. Persze biztos vannak olyan pedagógusok, aki elhivatottságból foglalkoznak ezzel, de ennek jó lenne, ha a tantervben lehetne hangsúlyos helye. Micsoda identitásképző erő lehetne!
Találkoztam már a német betelepülők történetével, de Pick József munkája 1992-ből közérthetően foglalja össze és helyezi történelmi kontextusba az eseményeket. Ez alapján, akit érdekel a téma, elkezdheti megkeresni azokat a forrásokat melyekből a történet mélyebb rétegeit is megismerheti.
A lenti forrást két részben olvashatjátok. 1696-1887-ig az első részben, valamint külön a XX. század történetét 1992-ig.
Forrás: Dorogi Füzetek 3. 1992 PickJózsef: A dorogi németség rövid története
(A füzet a könyvtárban helyben olvasható!)
„Sokáig vártam arra, hogy nálam illetékesebb személy írja meg a Dorogon és környékén lakó németek történetét. Lassan megindult valami, mert elkészült a csolnoki, a táti történet. Dorogon a németség elérte létének a 24. óráját, és ha nem teszünk sürgősen érte valamit, már késő lesz. …/…
És most, hogy az emlékeket összegyűjtöttem, zavarban vagyok, hogy a terjedelem szűke miatt mit hagyjak ki. Hiszen ez a ma 800 éves város 400 évvel ezelőtt teljesen elpusztult, és a német telepesek keltették életre, szorgos munkájukkal tették virágzóvá, és így lett 120 lakosból 12.000. Sok szép népi hagyományát, vallási ünnepekhez fűződő szokását a II. világháborúig megőrizte. Sajnos az elmúlt 40 év e hagyományoknak nem használt, olyannyira, hogy a tárgyi és írásos emlékeket sokan megsemmisítették, sőt még ma is félnek elővenni. Mindezek dacára nekifogtam és remélem, hogy e kis munkám bátorságot ad és öntudatra ébreszti a még élő dorogi németeket, illetve azok leszármazottjait. Rádöbbenti őket arra, hogy e nép hagyományait, nyelvét és kultúráját ápolni kell, és össze kell fogni, mert különben minden elvész. Hogyan tudunk unokáink szemébe nézni, ha felteszik a kérdést, hogy engem miért hívnak Schmidtnek, Wechnek, Pflugernek vagy Bauernek?
Mily siralmas volt a falu képe még 1696-ban is, arról a mondott évben eszközölt adóösszeírás kézzelfogható bizonyságot nyújt. A fenti évben Huszár Imre és Beniczky Gábor a felesküdött megyei dictatorok, vagyis összeírók, a jobbágyság vagyoni állapotát faluról falura menve lajstromba iktatták, ez összeírás alapján történt az adórovás (dica). A bevallást a falusi bírák és esküdtek teljesítették, és pedig letett esküjük alapján, s ezt írják:
””Dorog falu az esztergomi káptalan birtoka, egy vagy két év óta svábok szállták meg. A birtokon kívül 12 házban laknak, és mivel nincs elég igavonó barmuk, csak 36 mérős földet művelnek.””
De nézzük a kort, hogyan is kerültek Magyarországra német telepesek. A nádor több ízben írt Lipót császárnak: "maholnap puszta országban csak erdők és sziklák között fog uralkodni". Budától Eszékig lakatlan erdő terült el. Kalocsán csupán 100 ház állott fenn, és a három dunántúli vármegyében nem élt több 3.000 embernél.
1686. októberében egyenesen a bécsi udvarnál Eszterházy Pál, a nádor tett lépéseket azért, mégpedig sikerrel, hogy Süttő, Piszke, Lábatlan, Nyergesújfalu, Tát, Mogyorósbánya, Dorog, Csolnok, Kirva (Máriahalom) faluk német telepeseket nyertek 1694-ben.
A bécsi kormány tehát az elhagyott vidékre nagyszámú német és szerb gyarmatosítót telepített, kiknek ötévi adómentességet és ingyen telket ígért. Jöttek is sokan a felhívásra.
…/… Valamennyien katolikusok voltak.
Itt kell megemlíteni Jakob Bleyer: "Neues Heimat” című könyvét (1921. BP. gótbetűs). E könyv foglalkozik a Buda környéki és a Duna partjára betelepült németek (svábság) múltjával. Levelezés formában írja le, hogy az Óhaza (Vaterland) mely tájairól származnak, hogyan szereztek tudomást a lehetőségről, a táborozás körülményeiről, illetve honnan indultak el az újhazába. A gyülekezőhely Ingolstadtban volt.
és jöttek: Schtabachertal, Württenberg, Swarzwald, lammertal, Aecker- und wiesen der Schwarzwald, Schwagel vidékéről.
A behajózásnál segítette őket az ingolstadti ferences kolostor főapátja: Vater Kuardias. A leírás szerint csak földművesek és famunkások jöttek gyalog és kocsikon. Miután behajózták őket Ingolstadtban, először csak Bécsig jöttek, ott az okmányok elintézése után ereszkedtek le a Dunán egész Nyergesújfaluig, és ott hajóztak ki. …/…
Ez volt az első csoport, de ezekre igen keserves sors várt. Az akkor fellobbant Rákóczi szabadságharc miatt az átvonuló hadak mindenükből kiforgatták őket. A falvak lakosságát először a nyergesi sánc ásásához hajtották ki, és aki ott a váratlan császári támadásnál életben maradt (Süttő, Dorog és Németszőgyén lakosait), 1709-ben a császáriak az esztergomi vár őrségébe kényszerítették. És végül, aki még ezt is túlélte, azt az 1709-11-es pestisjárvány vitte el.
A második hullámban jövők már szerencsésebb állapotokat találtak megyénkben.
Míg az első csoporttal csak 12 család érkezett Dorogra, addig a második csoporttal 41 család.
Mindez 1712-16 között történt. …/…
1715-ben 25 német és 10 magyar család élt Dorogon. 1720-ban már csak németek lakják, 29 család. A magyarok elköltöztek. Ekkor Dorog lakóinak száma 184 fő. Az első fatemplomot 1701-ben építik közadakozásból, de ez 1710-ben a hadak átvonulásakor elpusztul. 1730-ban plébániát szerveznek, és 1732-ben elhatározzák a templom építését. 1735-ben fatornyú templomot szentelnek Szt. József tiszteletére. Ekkor Dorog a Káptalanhoz tartozott. Egy kovácsa volt a falunak.
Az új hazában élő családok gyarapodásának híre hamar eljutott az Óhazába, és 1741-42-ben megérkezett a harmadik hullám. E csoporttal már tehetősebbek érkeztek, mert nagy összegű kauciót kellett letenni, melyet csak később kaptak vissza, miután biztos volt letelepedésük.
A falu lakóinak száma 1755-ben már 354-re gyarapodott, és ezidőtől kezdve a falu fejlődéséről pontos képet kapunk az egyházi vizitációs jegyzőkönyvekből, melyek részleteire még más fejezetben visszatérek.
Dorog község Urbáriuma 1768-ban felsorol neveket, melyek mindmáig megtalálhatók: Pfluger, Krempf, Kampfl, Locher, Pohner, Koller, Wech, Berberich, Lieb, Huber, Perl, Janoshitz.
A 18. században e családok gyarapodásnak indultak, amit bizonyítanak a különféle adó- és egyéb császári rendeletre történő összeírások, melyek szép számmal megtalálhatók a megyei levéltárban. A lakosság többszörösére nőtt, ezzel együtt az állatállomány is gyarapodott …/…
A dorogi németség a XVIII. és XIX. században
A Monarchia kezdeti kedvezményei éreztették hatásukat, és szépen gyarapodtak a még fiatal német falvak. Az uralkodó elérkezettnek látta az időt, hogy a falvaktól adót is lásson, és hogy ezt ki lehessen vetni, gyakran vették számba úgy a lakosságot, mint a jószágot. Ezért ez időkből igen sok ilyen irat maradt ránk, mely név szerint is és falunként is részletesen felsorol mindent, és pontosan meghatározza a fizetendő adót. Dorog soha nem tartozott a gazdag falvak közé….
A mindenkor megválasztott bíró felelt a falu rendjéért, és döntött vitás dolgokban. A jegyző (jurátus) készítette a hivatalos iratokat, jelentéseket, határbejárásokat. A hivatalos nyelv a latin volt, mely később magyarra változott, de a 48-as szabadságharc után német lett. Mária Terézia urbáriuma pontosan meghatározta a Monarchia összes helységének működési rendjét, kiegészítve a helyi viszonyokra. Az oktatás az iskolákban német nyelven folyt, de tanítottak magyarul is.A prédikáció a német lakosságnak németül folyt. Az egyházi levelezés nyelve a latin volt, melyet a német váltott fel, és csak az 1867-es kiegyezés után lett magyarrá.
Dorog fejlődése, illetve kiépülése a szén megtalálásával, illetve a dorogi mezők feltárásával kezdődött a század vége felé.
1894. június 10-én az Esztergom és Vidéke így ír:
"Dorogh Község vagyonosodása: Mióta e szomszédos német falu határában megkezdték a rendes szénaknázást, a kültelekkel bíró lakosok pénzügyi viszonyai általában kedvezőnek mondhatók. Nemcsak évi adójukat födözhetik rendesen, hanem házi szükségletre is szépen jut. Ugyanis minden kiaknázott m.mázsa szén után 2 krajcárt fizet a bányatársulat a községnek, s ezen összeget negyedévenként birtokaránylag osztják ki a gazdák között. A legtöbb telekkel bíró gazdák körülbelül évi 150-200 forintot kapnak"
E tény tette az amúgy szegény falut gazdaggá. Ekkor tűntek el a szalmatetők (no meg az 1866-os tűzvészben, ahol 32 ház égett le). Ekkor épültek a fönt zárt udvaros nagy házai, és ekkor sikerült új földekkel gyarapítani a családi birtokot. Itt kell megemlíteni: a múlt század vége felé az épülő kolóniába telepített bányászok közt is voltak németek, kik a Baranyából és a csehekkel Böhmen-ből (Csehországból) érkeztek Dorogra.
Az iparosok - kereskedők is a szomszédos gazdagabb német falvakból érkeztek (Zsámbék, Tát, Nyerges). Őket is az ipar, valamint a pénz vonzotta Dorogra. Ekkor még a közlekedési eszköz a postakocsi volt, és a dorogi Nagyvendéglőben volt a lóváltó állomás is. Itt ágazott el a felvidéki járat Léva felé. A századfordulóra megépült vasút felváltotta a több mint 250 évig működő rendszert.
1767-től 1775-ig épült a mai barokk templom faragott kőlépcsőkkel, kerítéssel, szép harangtoronnyal, kórussal. Révay Antal püspök szentelte fel. Ugyancsak ekkor szentelik fel a mai helyén az új temetőt.
Ha átnézzük a plébánián lévő anyakönyveket, látjuk, hogy 1735-1843-ig latin, 1843-1858-ig magyar, 1758-1887-ig latin, 1887-től magyar nyelvűek.”
A bejegyzés Dorog Város Barátainak Egyesülete és a Dorog Anno oldal együttműködésében készült. Az idézett szövegek és képek az egyesület engedélyével jelennek meg.
Osztogatni szabad és meg is köszönöm!
2024.04.19.
