Ha azt mondjuk Dorog anno, akkor bizony a DVBE gondozásában kiadott második füzetünk maga a Dorog Anno. Majd száz évvel ezelőttre, városunk 1930-as éveibe repít vissza minket. Azokat az időket, hagyományokat eleveníti fel, mikor még településünk egy apró, főként svábok lakta pici falu volt, a maga sajátos hangulatával. Fogadjátok szeretettel múltunk e mára már nagyrészt elfeledett történelmének részletét, Tisovszki Zsuzsanna tollából, szemszögéből.

Forrás: Tisovszki, Zs., 1991. Dorogi néphagyományok. Dorog: Dorog Város Barátainak Egyesülete.

(A bejegyzés Dorog Város Barátainak Egyesülete, és a Dorog Anno oldal együttműködésével készült. Az idézett szövegek és képek az egyesület engedélyével jelennek meg.)

Dorog, kisközség az Esztergom-füzitői vasútvonal mellett, 298 házzal és 1966 lakossal, akik közül 1369 német, 477 magyar és 55 tót anyanyelvű. Vallásra nézve túlnyomóan római katholikusok. Határa 2002 kat.hold. A Hunt-Pázmán nemzetség Ősi birtoka, melyet 1287-ben az e nemzetségből származott Pázmán fia, Lampert és ennek fia, Kázmér, az esztergomi káptalannak adtak cserébe, de az nem élvezhette e javakat békében, mert IV. László uralkodása alatt a Csák nemzetbeli Márk fia, István azokat hatalmasul elfoglalta, Venczel cseh király pedig az 1304. évi betörése alkalmával, a káptalantól a helységre vonatkozó adománylevelet is elrabolta. A káptalan 1307-ben tiltakozik a Csákok foglalása ellen.

Csák Máté hatalmának megtörése után ismét visszanyerte Dorog helységet, melynek birtokában Albert király 1439-ben megerősítette . A török világban elpusztult. Az 1696-iki összeírás szerint, sváb lakosai csak néhány évvel ezelőtt telepedtek le. 1715-ben újabb sváb telepesek érkeztek a községbe. Az iskolamesterről már 1728-ban van említés. Plébániáját 1730-ban állították fel. 1848-ig az esztergomi főkáptalan földesurasága alá tartozott. Most nagyobb birtokosa nincsen. Róm. kath. temploma 1735-ben épült. A község határa hajdan a rómaiak temetkező helyéül szolgált. Ezt az ott kiásott leletek tanúsítják, melyek a budapesti és az esztergomi múzeumokba kerültek.

/.../ Határában barnaszén bányák is vannak. Hozzátartoznak Árpád-bánya, Dorogi puszta, Óbánya és Újbánya. Van körjegyzősége, postája, távíró- és vasútállomása.

Manapság Dorog lakosainak a száma 13400 (1989. januári adat). Túlnyomórészt magyarok - a környező községekből való betelepülések és nem kis részt a németek II. világháborút követő kitelepítésének "köszönhetően".

A század első felében a községben javarészt svábok, foglalkozást tekintve pedig bányászok laktak. Az iparos és paraszt réteg is számottevő még ekkor.

A két legnagyobb kocsma is "magában hordozta" a foglalkozás szerinti elkülönülést:

A bányászok és iparosok a Perl - vendéglőt tekintették sajátjuknak (a volt "Technika-háza" - nemrégiben bontották le), a parasztok, gazdák pedig a Berberich - vendéglőbe jártak (a Perl-vendéglő mellett volt). Az Eiler (majd Hoffman), Puchner és Vitéz Dorogi vendéglőjében foglalkozásra való tekintet nélkül mindenki járhatott.

Svábok és magyarok békében éltek egymással.

A dorogi sváb máshonnan is házasodhatott, könnyen tehette, mivel a környező községek (Leányvár, Piliscsaba, Pilisvörösvár, Pilisszentiván, Tát, Süttő, Nyergesújfalu, Tarján) döntően sváb lakosságúak voltak.

Ha mégis sváb-magyar esküvő jött létre, mindkét fél befogadta a más nemzetiségű vőt vagy fiatalasszonyt és annak rokonságát.

Gondterheltebb volt a módosabb parasztgazdák és a szegényebb bányászok kapcsolata. A parasztgazdák foglalkoztattak bányászokat, bányászasszonyokat napszámosként, de azt nemigen szerették, ha bányász kérő jelentkezett a házuknál, vagy bányász leányát kellett befogadniuk menyüknek. "Meztelen bányászok!" - jegyezte meg egy módos parasztgazda és felesége, mikor lányukhoz bányászlegények jöttek húsvétkor locsolkodni. Bosszúból nem is vitték azt a lányt táncba a legények a legközelebbi kocsmai táncmulatságon, akármilyen tehetős is volt - a legények összetartottak, és elégtételt vettek a bányászfiúk sérelmén.

A svábok nagyon szerették (szeretik ma is) a vigalmakat, bálokat - nagyokat mulattak annak idején, és jókedvükkel, élvezetes dalaikkal körükbe vonták a magyarokat is, akik szívesen részt vettek a fergeteges táncokban, mulatságokban.

A két böjti időszak kivételével (az adventi és a húsvét előtti nagyböjt) minden második vasárnap kocsmai bálokat rendeztek a legények, melyeken ott volt a helye a svábnak, magyarnak, idősebbnek, fiatalnak egyaránt.

Az esztendő ünnepeit végigtekintve látni fogjuk, hogy gazdagon sorjáznak az egyházi ünnepek, a vallásos áhítat alkalmai, de az ilyenkor illő komolyság, fegyelem ellentételezéséül a világi jeles napok vigalommal, bő humorú szokásokkal fejeződnek be legtöbbször.

A társasélet alkalmai (fosztók, bálok stb.) pedig egyértelműen a napi, heti fáradságos munka jutalmaiként szerepelnek bőségesen a dorogiak hagyományában.

Ezt követően bepillantunk az emberi élet sorsfordító ünnepeibe (születés, házasság, halál), és végül megtudhatunk valamit a régi dorogi hiedelmekről, népi gyógymódokról.”

Az ország számos településéhez hasonlóan Dorogon is hagyományosak voltak az állami és egyházi ünnepek, melyeket gyakran helyi szokásokkal gazdagítottak. Nem is sorolom fel az összes ismert népszokást, egyet mégis kiemelnék a füzetből, érzékeltetve vele a helyi szokások "érdekes" hangulatát.

„Asszonyfarsang

A farsang keddjét így hát a lányok, asszonyok igyekeztek minél több mókával, szórakozással eltölteni, hogy utoljára jót mulathassanak a nagyböjt előtt. Kora délután az asszonyok, lányok kivonultak valamelyikőjük pincéjéhez.

Az Árpád utca végig pince volt - emlékezik vissza Sasvári Jakabné -, mindenkinek volt szőlője. Délután kimentek, vittek süteményt, mindent. Ameddig kedvük volt, kint maradtak ameddig be nem rúgtak! Oda férfi nem mehetett. Néha azért csak bevetődött egy-egy férfi, lánynak öltözve! Persze rájöttek, hogy férfi, azt levetkőztették! Naná! Aztán megmazsolázták kicsit!

/…/

Az ezen írásomban összegyűjtött adatok a század eleje, még inkább a harmincas évek (békebeli) népéletének dokumentumai. Ezután a sorsfordító és kegyetlen, háborús esztendők, valamint az ötvenes évek népellenes politikája szinte "írmagját" sem hagyta meg az emlékekben szerencsére még élő népszokásoknak.

Dorognak különösen nehéz sors jutott osztályrészül: néphagyományai gyors felszámolódásához nem kis mértékben az is hozzájárult, hogy régi faluképét '45 óta, sőt az utóbbi években rohamléptekben számolják fel. Mint iparvidék, a szocialista városfejlesztés áldozatául esett ez az egykor kedves, kis

sváb falu is. A lakosság felbomlott, sokan elmenekülnek a szennyezett, "ipari" levegő miatt, és idegenek települnek be a "bányász kolónia" helyére épített panel épületekbe.

Gyermekkorom egykori életterei sorra felszámolódnak: betonjárda és emeletes ház áll nagyanyámék kis háza, kertje helyén ("Új kolónia" volt a neve). Az iskolába menve pedig annak idején az "öreg kolónia" kis kertes házai előtt jártam el nap mint nap. Mára ez is pusztaság lett, utolsó tégláit hordják szét a "guberálók". Újabb paneleket emelnek, és betelepülők jönnek.

A régi dorogiaknak ajánlom írásom, megköszönve e helyen is segítségüket - de az új lakosoknak is érdemes megtudniuk, milyen volt a dorogi múlt, mennyire színes társasági élet folyt itt. Talán még nem késő a feleleveníthető, szép szokásokat, összejöveteli alkalmakat felfrissíteni, korunk kihűlő emberi kapcsolatait felmelegíteni általuk.

Dorog, 1990-91.”

2024.03.08.